A Kismotor- és Gépgyár 5. sz. gyárának
Szegedi úti üzeme

Szedő Istvántól nemcsak névsort, hanem a gyár Szegedi úti telephelyéről készült digitalizált fényképeket is kaptam korábban. Ezekből kiválogattam az alábbiakat, és bemutatom az érdeklődőknek. A képek tartalmáról alkotott vélemények különbözhetnek, de ez mit sem változtat azon, hogy az 1971-es szocialista Magyarországon az itt is látható külsőségek domináltak.

A Szegedi úti üzem makettje...		... és megvalósítva
A Szegedi úton 1970-től folyt a termelés, de a hivatalos átadási ceremónia 1971. január 22-én történt
Jelentem: a gyár elkészült!	(Hantos vezérigazgatótól jobbra a tálcát Pári Lajos tartja, a szalagot balról Kerekes Magdi, aki az iwiw szerint most Angliában él. {Pári L. kiegészítése} )	Az üzemcsarnok megtekintése
Új hatorsós automaták lentről... ... és felülnézetben Egy öreg dobrevolver Menetfúrógépek Darabszámlálás Szerelde: Markos József burkolatokat készít
Az ünnepi gyűlés a szereldében volt megtartva
A legfőbb vezetők az ünnepi asztalnál	(A "második sorban" a szovjet tisztnek Mátyus Lajos tolmácsol.)	A gyár létrehozásában végzett munkáért többeket kitüntettek (bal oldalon Balogh Tibor igazgató, a jobb oldalon Szabó László, a vállalati Központ Termelési osztályának dolgozója veszi át a kitüntetést)
A hallgatóság bemutatása minden irányból
Az ünnepélyes gyáravatás az üzemi ebédlőben zárult
Megtörtént a hivatalos átadás: "búcsúfelvétel" az irodaépülettel

A felületkezelő üzem

Az 1960-as években már Magyarországon is megkülönböztetett figyelmet kellett fordítani a korrózióvédelemre, így gyárunkban már a Dózsa György úti telepen is működött egy primitívebb galvánműhely, ahol elsősorban foszfátozást és barnítást végeztek. A korszerűbb gyártmányok bevezetése megkövetelte a modernebb és nagyobb termelékenységű felületvédelmet is, ezért a Szegedi úton automatikus réz-nikkel-króm, horgany, kadmium és eloxáló sorok, a tömegáruk részére horgany- és kadmiumdobok kerültek telepítésre. Ezen kívül hagyományos "kézi" technológiával savazás és foszfátozás is működött, valamint külön helyiségben triklóretilénes zsirtalanítást is végeztek. Ezekhez a vegyi folyamatokhoz elengedhetetlen volt a 2-3 fős laboratórium, és a sorokhoz szükséges készülékek speciális volta miatt itt működött egy kis szerszámkészítő részleg is. A későbbiekben "bérmunkában" főleg tömegárut (kötőelemeket) is galvanizáltak.
A nem galvanikus felületvédelem tekintetében a légelszívásos-vízfüggönyös festőműhely is ebben a csarnokban kapott helyet, a csiszolóműhelyhez hasonlóan.
A saját szociális helyiségekkel is rendelkező komplexumot természetesen további egyéb célú helyiségek egészítették ki.
Mindez a "második lépcsőben", 1971 végén került átadásra, amelyről szintén be tudunk mutatni néhány fotót.

Az automatikus galvánüzem kádsorai		Jobboldalon a sínek, amelyre a munkadarabokat tartó készülékek voltak felerősítve
A vezérlőpult	Réz-nikkel-króm galvanizáló sor	Közös horgany- és kadmiumsor (A képen Harsányi István látható.)
A festőműhely illetve -fülke	A hidegüzemi és galván csarnokot két fedett átjáró köti össze (háttérben a kazánház a gyárkéménnyel)	A galván folyosója

Az eredeti fotókat hivatásos riporter készítette.
A digitalizált képek Varga János közvetítésével kerültek hozzám,
és Szedő István tulajdonát képezik.