Menü  Bevezető

1964-ben végeztem a szegedi Déri Miksa Gépipari Technikumban, és július 6-án munkáért jelentkeztem a Kismotor- és Gépgyár Bajai Gyáregységében. Mivel Vaskúton laktam, busszal szándékoztam a munkahelyre járni, de a Béke téri autóbusz állomáson azt mondták, hogy "nincs férőhely", nem kaphatok bérletigazolványt! Felvételre Bartók Zoli bácsihoz kellett menni, aki a szükséges formaságok lebonyolítása után a fenti problémát meghallva, felvette a telefont (Baján három jegyűek voltak akkor a telefonszámok!), és elintézte, hogy kaphassak buszbérletet. A TMK-ba vettek fel, amelynek vezetője Karchesz Józsi bácsi volt. Ekkor még a Kígyó utca volt a "központ", a Dózsán az első csarnokban folyt csak termelő munka, a mögötte levő második csarnok jobb első sarkában volt a helyi TMK csoport, a többi része üres volt...
Node nem életregényt akarok írni, csupán billentyűvel gondolkoztam...

Amikor ez év augusztus 23-án elfogadtam egy amatőrcsillagász barátom meghívását az iwiw-be, fogalmam sem volt, hogy lélekben visszatérek majd egyetlen, régi munkahelyemre, mint sok korábbi munkatárs ismerőse. Arra még kevésbé gondoltam, hogy ezt az Internetes lapot elkészítem. Bár amikor azt láttam, hogy a Kismotor, mint "jogi személy" lapján nincs egyetlen fénykép sem, akkor eldöntöttem, hogy ezen segítek változtatni: azóta Kiss Pista barátunk, a Kismotor lapjának életre hívója és kezelője - egyebek mellett - fel is tett öt fényképet, amit elküldtem neki. Sajnos azonban az iwiw lehetőségei korlátozottak, ezért úgy gondoltam, hogy saját honlapomon - amely ötödik éve üzemel - létrehozok egy "Kismotoros sarkot". Végül ettől kedvezőbben alakult a helyzet, és úgy gondoljuk Bartók Ernő barátommal (az első bekezdésben említett néhai Zoli bácsi fiával), hogy az ingyenes extra.hu tárhelyszolgáltató megfelel a kitűzött céloknak.
Az elmúlt időszakban a régi munkatársakra vonatkozó kérdéseimre azonnali kedves, sokszor meglepően segítőkész válaszokat kaptam azzal a kiegészítéssel, hogy a másoktól kapott információkat is szeretnék megtudni. Ennek megoldására kezdjük el ezt a lapot, ahol a munkatársak saját maguk által adott bemutatkozását tesszük közzé; így természetesen csak azok olvassák el, akiket érdekel és ellátogatnak ide.

A személyiségi jogokat tiszteletben tartva bárki kérheti a rá vonatkozó adatok módosítását vagy törlését a következő elektronikus címen:

kmg5baja@baja.hu

Bármilyen észrevétel, javaslat ugyanezen a címen tehető meg.

Vaskút, 2007.dec.9. Vaskúti György (volt technológus)

A honlap eddigi legjelentősebb változása

Mióta a fentebbi sorokat írtam, azóta közel másfél év telt el, és amint a kedves látogatók tapasztalhatják: a kinézetünk - ha nem is megújult - de jelentősen megváltozott. Ennek oka, hogy a gyár volt dolgozói névsorának összeállításában egy külső segítségre - hagy említsem meg itt is a nevét: Kuti Péter - szorultam, aki az adatbáziskezelésen túlmenően a vázat javasolta megváltoztatni. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a monitort 800x600-as felbontásban használóknál is helyesen jelenjen meg az oldal (bár ilyen irányú reklamáció hozzám nem érkezett).
A másik feltűnő változás, hogy a választási lehetőség (elterjedt szakszóval: menü) nem csak a kezdő oldalon van meg, hanem majdnem mindig. Anélkül, hogy a technikai részletekbe belemennék, fogadjuk el, hogy az "Akik már nincsenek közöttünk" és a "Fényképek" tétel egyelőre a régi maradt, onnan csak a navigációs gomb segítségével lehet visszalépni, ahogy eddig.
A mai napon az elhunytak névsorát beillesztettem a "menüs" változatba, de a fényképes rész marad a régi formátumban. Ennek techikai magyarázatával most sem terhelném a tisztelt olvasókat. [VGy 2009.05.17.]

A fentebb említett névsor tekintetében a saját magamnak kitűzött ezres darabszámhoz még 42 hiányzik, de mégis úgy döntöttem, hogy közreadom annak reményében, hogy a listát böngészők segítségével napokon belül túllépjük ezt a bűvös számot.

Természetesen a már jól ismert kérés - várom a hozzászólásokat - most sokkal inkább jogos: csak közös összefogással lehet igaza Vaszkó Pisti barátomnak, aki szerint "... lesz az még kétezer is".

Vaskút, 2009. május 9.

Címváltozás

Az ingyenes extra.hu tárhelyszolgáltatóval az eltelt több mint két év alatt különösebb problémánk nem volt, de 2010. március 31-ével az ingyenesség megszűnik. Szerencsénkre helyben sikerült találni olyan lehetőséget, ahol szintén térítés nélkül adtak helyet a kisközösségi honlapunknak: köszönet érte. Talán legtöbbünknek megjegyezni is könnyebb lesz az új címet: http://kmg5baja.sugovica.hu

Tehát még egy hétig a megszokott helyen is lehet nosztalgiázni, de április 1-jétől már csak a Sugovicán...

Mindenkinek köszönöm az eddigi érdeklődést, a segítőknek a segítséget, és a honlap eddigihez hasonló bővítését ezután is ígérhetem.

Vaskút, 2010. március 24.                   Vaskúti György

A legjelentősebb névsor bővülés

Azt hiszem - sőt biztosan tudom -, hogy a honlap Kismotoros dolgozói névsorának legnagyobb bővítése készült el a napokban. Vedelek Jánosné már évekkel ezelőtt említette, hogy van egy listája, amit 2021. június 2-án vettem át tőle. A listában azok a munkavállalók szerepelnek, akik 1988-ban még állományban voltak, a munkaviszony kezdetének és befejezésének feltüntetésével. A feldolgozás tíz hónapja alatt folyamatosan konzultáltam Erzsikével, akinek fantasztikus a memóriája, így sok esetben sikerült egyeztetni az azonos nevű, korábban ismert beosztású dolgozókat a munkaviszony ideje alapján! Az utóbbi időben bevontam a Kismotoros Facebook csoport kollektív emlékezetét is az azonosítási munkába, amelynek során új nevek is előkerültek.

Természetesen egy ilyen jellegű adatbázis soha nem lehet teljes és hibátlan. A munkaviszony kezdő és befejező idejét tekintve a honlap és a hivatalos megközelítés nem konzekvens és nem konzisztens; én a kezdő időpontnak azt tekintem, amikor valaki legelőször jött a gyárba (beleértve a szakmunkásképzést is) és amikor utoljára lépett ki, függetlenül attól, hogy közben hányszor jött-ment. Hivatalosan a katonai szolgálat és a szülési szabadság, GYES ideje ki-belépéssel járt. A lista segítségével 39 olyan személy neve került elő, akik húsz évig, vagy annál is tovább álltak munkaviszonyban; közülük Páncsics Ferencné és idősebb Vinkovics Sándor 1963-tól 1994-ig voltak hűségesek a gyárhoz. Néhány olyan ember is előfordult, aki csupán 1 napig volt bejelentve, de a történeti hűség kedvéért ezeket is bejegyeztem.

A lista feldolgozását követően a Kismotor ismert munkavállalóinak száma 2408-ra gyarapodott, így megvalósult Vaszkó István fentebb idézett jóslata: "... lesz az még kétezer is".

Vaskút, 2022. április 14.                   Vaskúti György

Megjegyzés a legjelentősebb névsor bővüléshez

A gyár egykori dolgozóinak névsora Szedő István többször emlegetett kis füzetében található 314 név a saját és több tucat kolléga emlékezete alapján 2021-re 1677-re gyarapodott. Ennek jellemzője, hogy a mettől-meddig adat csak akkor volt ismert, ha személyes kontaktus során ezt megadták. A Vedelekné Erzsike majd' 1300 dolgozót tartalmazó gyári eredetű listájának 800 eseténél pont fordítva a munkaviszony időpontját tudjuk, a munkakört nem; ezek összegyűjtése a fentebb említett facebook-os vonalon folyik. A többi esetben a munkaviszony adatokat a meglevő azonos névhez csatoltam, ha az azonosság valószínűsíthető volt. Igen ám, de az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a gyár működése során más ugyanolyan nevű dolgozó is volt (legutóbb pl. Kovács Zsuzsanna), tehát a munkaviszony adat nem a régebben ismert munkakörű személyre vonatkozik; ez a hiba sajnos csak egyenként és véletlen szerűen deríthető fel és javítható.

Vaskút, 2022. július 3.                   Vaskúti György